Eljött ma hozzám, betért és kíséri álmom ma éjjel. Boldogan elcsevegnék Vele, de átveszem, azonosulok az érzéssel, mit képvisel, nem tehetek ellene semmit sem. Csak nézek némán, mélyen elmerülök, teljesen kizárom a külvilágot, csak Ő és én vagyunk. Leírhatatlan érzés, soha el nem mondható. A teljes tehetetlenség kerít hatalmába, csak egy kis porszem vagyok, s semmit nem tehetek, nem törhetek ki, nem érzem magam képesnek erre. Utazok érzelmeim hullámán, mely sodor az egyik parttól a másikig, soha nem köthetek ki, reménytelen vágyódás ez a boldogság felé. Elküldeném, de nem tudom, maradnia kell, tanulnom kell tőle, okulnom kell. Lelkiismeretesen tanít, mit hogyan kéne csinálnom, de nem megy, az élet nem engedi, az emberek nem engedik, csak folytonosan akadályokba ütközök. Teljes a sötétség, mozdulni nem tudok, segít megtalálni egy utat, mit jónak lát, nekem mégis terhes ez az út, szabadulni akarok már, elfutni előle, úgy érzem tanultam már eleget. Olyan sokszor látogat meg, ellenőriz engem, irányítani próbál, most is azért jött, uralkodni. Minden alkalommal eléri célját, bármit is teszek.
Azt hiszem még nem mutattam be, teljesen elkalandoztam, bemutatom Nektek, mai kísérőm nem más, mint a Szomorúság.

Azt kérdezték tőlem, miért nem magamról írok. Teljesen igaz, hogy a blog nincs tele az életem történéseinek leírásával, ugyanakkor minden egyes bejegyzés kötődik hozzám így vagy úgy. Lehet akár fikció, akkor is ott van elrejtve a sorok között minden, mit érzek.
Hát eleget teszek a kérésnek, megpróbálom szavakba önteni az érzelmeim;
Nagyon nehéz a helyzetem, ugyanis néha magamon sem tudok eligazodni. Mostanában a barátságon töprengek.
Mit is jelent?
Mindenekelőtt a barátságnak a legfőbb alapja az őszinteség, ha ez hiányzik, akkor nemcsak a barátunknak hazudunk, hanem magunknak is.  Olyan fontos lenne egy baráttal megbeszélni az adódó problémákat és gondokat, én próbálok mindig erre törekedni, de ha egy barát titkolózik és hallgat, akkor én miért osszam meg az életem egy kis részét vele?!  Sajnos ez a barátság egy sablonos történetté válhat, ugyanis ez is két emberről szól.
Sok barátság elromlása játszódott a szemem előtt, rengeteg oka lehet és volt ennek. Én nem szeretnék ebbe a hibába esni, nem szeretnék számomra fontos személyeket elveszíteni…

Csörög a telefon, már megint kelnem kell. Egy újabb sablonos hét kezdődik.De mikor lesz már vége? Azt hiszik itt jobb, semmi sem fog változni. A költözésünk óta ez lesz az első napom az új iskolámban. Nem várom, nem vagyok képes egy új színjátékra és nem tudom elviselni a folytonos képmutatást.  Gondolataimban elmélyülve indulok a konyhába. A szüleim sehol, valószínű már elmentek, hisz már évek óta csak a munkájuknak élnek;Milyen szép is volt régen, együtt töltöttük a reggeleket és ismertük egymást, mára ennek nyoma sincs, csak két idegen embert látok minden nap. Úhh… sietnem kell, jobb, ha nem tűnök ki a tömegből, a késésemmel. Összekapom magam és már indulok is.Tavasz van, teljesen átadom magam a természetnek és élvezem azt. Minden az álmából ébredezik, most minden olyan szép és tiszta. Az utcában lakó emberek nem törődnek ezzel, mindenki rohan, senki nem élvezi a kilátást.Miért nem értékelik? Miért nem törődnek semmivel? Most érzem először, hogy megérte ide költözni, de csak a környék miatt. A járda szélét kis fák szegélyezik, melyek most rügyeznek. A tavaszi friss szellő vidáman kanyarog az utcában, teljesen áthat ezt az érzés, mint egy rügy a fán, úgy érzem most magam, tudom, más lehet minden és lehet egy új életem.  Megérkeztem, izgatottan lépek be az ajtón. Mindenki kérdően néz felém, idegen vagyok a sok ismeretlen arc között. Nagy nehezen eligazodok a térképen és megtalálom az osztálytermet. Mintha megint elsős lennék, mindenki úgy lépek be az ajtón. Futótűzként terjed el a jelenlétem híre, szinte másodpercek alatt minden szem rám szegeződött és kérdően nézett rám. Zavarba jöttem, nem tudtom most mit csináljak. Határozottan, köszöntem nekik és elmondtam, hogy én vagyok az új osztálytársuk. Láthatóan nem keltettem fel az érdeklődésüket. Az osztályon belül kialakultak már a megszokott kis csoportok, valahogy én egyikbe sem illettem bele. Azt hittem, persze én kis naiv, hogy valaki majd csak megkedvel és megkönnyíti a napom. Csalódottam ültem le egy szabad helyre, minden órán be kellett mutatkoznom a tanáraimnak, szinte nagyobb érdeklődést mutattak, mint az új társaim. Az első napom tehát így telt, most szomorúan bandukolok hazafelé. Most már nincs se rügy se tavaszi szellő…

Remény a reményhez, nem tudom már,
Nekem már nincs egy árva reménysugár,
Nem érzi szívem, hogy hol a határ,
Sejtelmes jövő most olyan kopár.

Remény a reményhez, nem tudom már,
Mi rejlik szívemben, s hol a határ.
Remélem kinyílik majd egy titkos zár,
S így el tudom érni, mi rám vár.

Sorry, de nem tudom befejezni…, majd ha megálmodom akkor kiegészítem:)

Papír az én vásznam,
S én ezt élvezem,
Így teleírom bátran,
Ahogy még senki sem.

Nem vagyok én író,
Sem költő deák,
S szép rímekkel bíró,
Játszadozó diák.

Minden egyes álmom,
Itt valóság lehet,
S egyáltalán nem bánom,
Hogy ez velem történhet.

Ha valaki ezt értékelni képtelen,
Mit ez nyújt nekem,
Sajnálom, hisz mindenem,
E néhány sorba beleteszem.
 

Egy szót se szólj, most én kérdezek
Mi az mit látsz, mit tehetek?
Szólni nem tudsz, csak nézel némán.
Így ezekre gondolok csupán;

Miért van ez, ki tehet róla?
Mi a megoldás erre a gondra?
Hogyan lehet olyan mint rég?
Nekem ez a helyzet már régen elég.

A folytatást nem tudom, ezt az Élet írja
Még mindig nem tudom, mi a megoldás erre a gondra.

Álmaimban mindig a magam ura vagyok,
Letéptem régen már a drótokat,
Mik úgy bezártak, mint egy árva madarat.
Most repülök már,s egy könnycseppet sem hagyok.

Hogyan tudnám úgy elérni álmaim,
Mikor még mindig rongybaba vagyok,
 És csak álmaimban szabadulhatok?!
Így tudom, lehetetlen elérni vágyaim.

Tudom, egyszer még elérkezik az idő,
Minden erőm összeszedve, kiszabadulok.
S végre bátran, mint egy madár, szárnyalhatok.
De vajon tudhatom, mit hoz a jövő?
 

Minden reggel elrepül az idő, a közös poénok mégis feledhetetlenné teszik. Cintyvel minden percben önmagam lehetek. Minden hibám ellenére kedvel és én is Őt, úgy érzem ez egy igazi barátság. Őszintén szólva aggódok, remélem aggodalmam alaptalan. Szeretnék minden reggel egy vidám és egészséges lányt látni, ki felvidít és átsegít mindenen.
Tehetetlen vagyok, egy kis porszem a Világegyetemben, pedig úgy segítenék, de nem tudok.
Ma nélküle töltöttem a napot. Most a reggelem egy örökkévalóságnak tűnt, csak bámultam és néztem mások monoton életét.
A betegségek ellen nem sokat tehetünk, ki vagyunk szolgáltatva modern életünknek. Minden nap egy új küzdelem, egy úgy kihívás. Nagyon remélem minden rendben lesz Cinty, hisz tudod az élet csak barátokkal az igazi.